Irodavezető

Dr. Rosonczy Enikő 1979-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar nappali tagozatán. 1984-ben jogtanácsosi szakvizsgát tett, külkereskedelmi szakjogász másoddiplomáját ugyancsak az ELTÉ-n szerezte 1991-ben.

Felsőfokú külkereskedelmi áruforgalmi és iparjogvédelmi szakképesítéssel rendelkezik.

Gyámügyi (igazgatási), külkereskedelmi áruforgalmi és iparjogvédelmi (kutatóintézeti) területen szerzett gyakorlatát az ügyvédi praxisában jól hasznosította.

1990. januárjától jogtanácsosi munkaközösség tagjaként folytatta jogi tevékenységét, 1991. február 1. napjától a Budapesti Ügyvédi kamara tagja.

Képviselt termelő, értékesítő és szállítmányozó cégeket, multinacionális nagyvállalatot, közepes és kisvállalatokat, megismerte a különböző vállalatirányítási rendszereket, széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik az alumíniumiparban, a távközlésben és a nemzetközi kereskedelemben is.

Szerzői jogi, iparjogvédelmi területen speciális szakértelemmel rendelkezik.

A munkája során igénybevehető kollégák, szakértők és gyakornokok együttműködése, az elektronikus eljárásokban való jártassága, Takarnet előfizetése az ügyfelek korszerű és gyors kiszolgálását segíti.

Nyelvek: magyar, angol

Személyes érdeklődés: színház, mozi, zene, kiállítások, könyvek minden mennyiségben, természetjárás, utazás